Európa gazdasági szakítása Oroszországgal rendkívüli sebességgel rajzolta át a kontinens kereskedelmi térképét. 2021-ben az EU és Oroszország közötti áruforgalom értéke 257,5 milliárd euró volt. 2025-re ez az összeg mindössze 58,1 milliárd euróra zuhant. Az Oroszországból származó uniós import 27,9 milliárd euróra esett vissza, míg az európai export 99 milliárd euróról 30,2 milliárd euróra csökkent.
Az ECIPE kutatása még szemléletesebben mutatja be a különválás mértékét: változatlan árakon számolva az EU havi orosz importja 91%-kal, míg az exportja 75%-kal esett vissza 2022 eleje óta. Oroszország, amely egykor Európa egyik legfontosabb kereskedelmi partnere volt, 2025-re a 19. helyre csúszott vissza.
A politikai cél egyértelmű volt: csökkenteni Moszkva bevételeit, és felszámolni Európa stratégiai függőségét az orosz energiától. Ezzel azonban Európa egyúttal kiiktatott a gazdaságából egy közeli csővezetékes gáz-, olaj-, fém-, vegyianyag- és egyéb ipari alapanyag-beszállítót is.
Találtak alternatívákat — drágább vezetékes gázt Norvégiából, Algériából és Azerbajdzsánból, cseppfolyósított földgázt (LNG) az Egyesült Államokból és máshonnan, az alapanyagokat pedig egyre inkább a globális piacokról szerezték be. A csővezetékek nemzetközi kereskedelemben forgó LNG-re való lecserélése és az ellátási láncok újjáépítése azonban elkerülhetetlenül megváltoztatta Európa költségszerkezetét.
A következmények különösen az energiaigényes ágazatokban látszanak. Az európai vegyipar, fémipar, üveggyártás, műtrágyagyártás és nehézipar a magasabb energiaköltségekkel küzd, éppen akkor, amikor a kereslet gyengült, a finanszírozás pedig drágábbá vált.
Mindazonáltal félrevezető lenne Európa gazdasági nehézségeit kizárólag a szankcióknak tulajdonítani. A magas kamatlábak, a kínai konkurencia, a gyenge kereslet és a pandémia idején nyújtott támogatások kivezetése szintén közrejátszott. De a régi orosz energia- és kereskedelmi kapcsolat megszüntetése tagadhatatlanul további alkalmazkodási költségeket rótt az európai iparra.
Eközben Oroszország nem tűnt el a nemzetközi kereskedelemből. Kereskedelmének nagy részét Kína, India, Közép-Ázsia, Türkiye és más piacok felé irányította át, alapjaiban változtatva meg, semmint megszüntetve kereskedelmi kapcsolatait.
Az Egyesült Államokkal való kontraszt különösen sokatmondó.
Az amerikai-orosz kereskedelem szintén összeomlott 2022 után. Az USA importja a 2021-es 29,6 milliárd dollárról 2024-re nagyjából 3 milliárd dollárra esett vissza. 2025-ben azonban az import újra 3,8 milliárd dollárra emelkedett — ami egyetlen év alatt mintegy 26%-os növekedést jelent. Az Oroszországba irányuló amerikai export is körülbelül 593 millió dollárra nőtt.
A számok a háború előtti kereskedelemhez képest továbbra is elenyészőek, de az irány figyelemre méltó. Washington továbbra is engedélyezi az importot ott, ahol az amerikai iparnak még szüksége van orosz termékekre, beleértve a műtrágyát, valamint egyes stratégiai fémeket és nyersanyagokat.
Maga Európa sem hagyott fel teljesen az orosz termékek vásárlásával. A 2025-ös 27,9 milliárd eurónyi orosz importból mintegy 20 milliárd eurót továbbra is az ásványi tüzelőanyagok, a vegyi anyagok és egyéb nyersanyagok tettek ki.
Az eredmény tehát jóval bonyolultabb a politikai szlogeneknél.
Oroszország elveszítette legnagyobb és legjövedelmezőbb szomszédos piacát, de ezzel párhuzamosan Európa is lemondott az olcsó energia, a nyersanyagok és az exportkereslet egyik fő forrásáról. Oroszország e kereskedelem nagy részét keletre irányította át.
És miközben Európa továbbra is a széles körű gazdasági különválásra törekszik, Washington egyre szelektívebbnek tűnik: korlátozza az orosz kereskedelmet ott, ahol geopolitikailag szükséges, de fenntartja azt ott, ahol az amerikai gazdasági érdekek még hasznosnak találják.
