Szeptember 3-i adatok szerint az Európai Unió földalatti gáztárolói körülbelül 65,85%-os töltöttségen álltak, ami mintegy 744 terawattóra gázt jelent. Németország, Európa legnagyobb gazdasága, mindössze 53,7%-on állt, míg Hollandia 50% alatt volt. Ezzel szemben Olaszország 83% felett, Franciaország 72% körül, Lengyelország pedig 94% felett járt.

Ez a fő mutató jelentősen alacsonyabb, mint azok a megnyugtató tárolási szintek, amelyekhez Európa a 2022-es energiaválság után hozzászokott. E heti jelentések szerint a szeptember eleji tartalékok nagyjából tizenöt éve a legalacsonyabb szinten vannak az év ezen szakaszában.

Ez nem azt jelenti, hogy Európa gázkészletei kifogyóban lennének. Az European Commission közölte, hogy nincs közvetlen ellátási vészhelyzet, és a kontinens ma sokkal jobban felszerelt, mint négy évvel ezelőtt. Bővültek az LNG-importterminálok, javultak a határokon átnyúló összeköttetések, nőtt a megújuló energiaforrások aránya, az európai gázfogyasztás pedig jelentősen visszaesett 2021 és 2025 között.

A sebezhetőség jellege megváltozott.

2022 előtt Európa olcsó és kiszámítható vezetékes gázt vásárolt Oroszországtól. Ezután Európa – politikai okokból a diverzifikációra törekedve – ezen mennyiségek nagy részét az Amerikai Egyesült Államokból, Katarból és más beszállítóktól hajón érkező cseppfolyósított földgázzal (LNG) váltotta fel.

Az eredmény nagyobb diverzitás – de a globális piaci kitettség miatt egyben nagyobb sebezhetőség is.

Az LNG-szállítmányok mobilisak. Oda hajóznak, ahol a legmagasabb árat fizetik értük. Európa így közvetlen versenyben áll Kínával, Japánnal, Dél-Koreával, valamint egyre inkább Indiával és Délkelet-Ázsiával. Egy több ezer kilométerre történő fennakadás hirtelen befolyásolhatja az európai háztartási és ipari energiaköltségeket.

Pontosan ez a probléma 2026-ban.

Az Irán körüli konfliktus és a Hormuzi-szoros helyzete érintette az Öböl-térségből érkező LNG-áramlást, és élesen felfelé nyomta a nagykereskedelmi gázárakat. A magas nyári áraknak volt egy második hatása is: a kereskedőknek kevés anyagi ösztönzőjük volt arra, hogy drága gázt vásároljanak most csak azért, hogy télre eltárolják. Ennek eredményeként az európai készletek sokkal lassabban teltek meg, mint ahogy azt a kormányok normális esetben elvárnák.

A valódi veszély tehát előbb pénzügyi, mintsem fizikai.

Ha a tél enyhe lesz, Európa komolyabb nehézségek nélkül átvészelheti a szezont. Ha azonban a hőmérséklet hirtelen leesik, miközben az LNG-elérhetőség korlátozott marad, a tárolók gyorsan kiürülhetnek. Erre a válasz a magasabb ár, a keresletcsökkenés és az olyan energiaigényes iparágakra nehezedő megújuló nyomás lenne, mint a vegyipar, az üveggyártás, a műtrágyagyártás, az acél- és az alumíniumipar.

Németország külön figyelmet érdemel. Tárolási szintje messze elmarad az olyan országokétól, mint Olaszország vagy Lengyelország, miközben Németország Európa egyik legnagyobb ipari gázfogyasztója. Az integrált EU-piac azt jelenti, hogy a nemzeti készleteket nem lehet teljesen elszigetelten szemlélni, de az egyenetlen tárolási szint politikai feszültségeket szül, amikor a kínálat szűkössé válik.

Európa kétségkívül csökkentett egy stratégiai „függőséget”. Az orosz vezetékes gáz már nem tölti be azt a szerepet, amit korábban. Oroszországot pedig ez nem érdekli, mert most már többet ad el Ázsiának.

Az energiafüggetlenség nem következett be automatikusan.

Ehelyett Európa a koncentrált, olcsó vezetékes ellátást egy diverzifikáltabb, de globális árazású rendszerre cserélte, amely függ a szállítási útvonalaktól, az LNG-termináloktól és a geopolitikai stabilitástól az Atlanti-óceántól a Perzsa-öbölig.

A tanulságok tehát kényelmetlenek: a diverzifikáció sebezhetőbbé tette Európát, és nem biztosított számára jobb pozíciót a globális gázpiacon. A következő energiaválság lehet, hogy nem egy orosz gázvezeték szelepénél kezdődik. Elkezdődhet a Hormuzi-szorosban, egy ázsiai LNG-terminálnál – vagy egyszerűen csak egy szokatlanul hideg európai téllel.