Ahogy Örményország és Azerbajdzsán óvatosan túllép az évtizedek óta tartó szembenálláson, hirtelen új szállítási útvonalak válnak lehetségessé a Szovjetunió összeomlása óta töredezett régióban.

Washington politikai súlyát a TRIPP – a nemzetközi békéért és prosperitásért létrehozott Trump-útvonal (Trump Route for International Peace and Prosperity) – mögé helyezte, amelynek célja az összeköttetés javítása Azerbajdzsán és Nahicseván exklávéja között, örmény területen keresztül.
Most egy másik elképzelés is visszatért a szovjet múltból: az Oroszországból Abházián és Grúzián keresztül Örményországba vezető vasútvonal helyreállítása.

Az orosz támogatók már egy politikailag terhelt becenevet is adtak neki: „Putyin útja”.
A vasútvonal maga nem új. A szovjet időszakban a vonatok a Fekete-tenger partja mentén haladhattak a mai Oroszországon és Abházián keresztül, folytatva az utat Grúzián át, hogy végül elérjék Örményországot.

A háború elpusztította ezt az összeköttetést.
Az 1990-es évek eleji grúz-abház konfliktus elvágta az útvonalat, míg Oroszország részéről Abházia független államként való elismerése a 2008-as orosz-grúz háború után politikailag robbanásveszélyessé tette a helyreállítást.
Örményország számára azonban a gazdasági érvek egyértelműek.

Örményország tengerparttal nem rendelkező ország. Törökországgal és Azerbajdzsánnal közös határai évtizedekig zárva voltak, így Grúzia vált az ország elsődleges szállítási kapujává. Az Örményország és Oroszország közötti áruforgalom általában közúton zajlik Grúzián keresztül, különösen a Kaukázus hegységben található Felső-Larsz határátkelőnél.
Az időjárás lezárhatja ezt az utat, a kapacitása pedig korlátozott.

Egy működő oroszországi vasútvonal ezért drámaian megváltoztathatná az örmény logisztikát.
De ami a térképen gazdaságilag racionálisnak tűnik, az a jelenlegi körülmények között politikailag szinte kivitelezhetetlen.
Grúzia Abháziát saját szuverén területének tekinti, amelyet Oroszország tart megszállás alatt. Egy orosz ellenőrzés alatt álló vasútvonal engedélyezése Abházián keresztül a terület státuszának rendezése nélkül a grúz politika egyik legérzékenyebb kérdését érintené.

Pontosan ezért bír jelentőséggel a javaslat.
Akkor érkezett, amikor Washington egy teljesen más kaukázusi architektúrát népszerűsít.
A TRIPP a kibontakozó örmény-azerbajdzsáni békefolyamathoz kapcsolódik, és egy újabb kelet-nyugati összeköttetést hozna létre, amely Dél-Örményországon keresztül kötné össze az anyaországi Azerbajdzsánt Nahicsevánnal.

Stratégiai jelentősége ennél sokkal messzebbre mutat.
A meglévő szállítási hálózatokkal kombinálva megerősíthetne egy Közép-Ázsiától a Kaszpi-tengeren át, Azerbajdzsánon és Örményországon vagy Grúzián keresztül Törökország és Európa felé futó láncolatot.

A Kaukázusban tehát egyre inkább egymással versengő közlekedési víziók jelennek meg.
Az egyik északra, Oroszország felé mutat.
A másik nyugatra, Törökország és Európa felé.
Irán erősebb észak-déli útvonalakat akar, amelyek összekötik Közép-Ázsiát a Perzsa-öböllel. Kína pedig hatékony folyosókat szeretne, amelyek nyugati régióit az európai piacokkal kapcsolják össze.

Grúzia és Azerbajdzsán a Középső Folyosót (Middle Corridor) fejleszti. Örményország ki akar törni az évtizedes regionális elszigeteltségből.
Ezért váltak a vasutak geopolitikai tényezővé.
A szovjet korszakban Moszkva állt szinte minden fontos regionális szállítási hálózat középpontjában. 1991 után az új határok a belföldi szovjet infrastruktúrát nemzetközi folyosókká alakították át.

Ma a folyamat a visszájára fordul.
A konfliktusok által három évtizeden át elválasztott országok éppen akkor fontolgatják az összeköttetések újranyitását, amikor a globális kereskedelem alternatívákat keres Oroszországgal, a Vörös-tengerrel és az egyre sebezhetőbb tengeri szűkületekkel szemben.
Oroszországnak nyilvánvaló érdeke, hogy része maradjon ennek az új architektúrának.
Ha a kaukázusi összeköttetések teljes mértékben Törökország, Azerbajdzsán, Közép-Ázsia és a Nyugat által támogatott projektek köré épülnek ki, Moszkva azt kockáztatja, hogy Eurázsia egyik legfontosabb felemelkedő szállítási régiója egyre inkább elkerüli az orosz területeket.

Az abház vasútvonal helyreállítása Oroszországot ismét a kaukázusi tranzit középpontjába helyezné.
De „Putyin útjának” nevezni azt a kockázatot rejti magában, hogy túlzottan közelinek láttatja a projekt megvalósulását. A TRIPP-pel ellentétben, amely az örmény-azerbajdzsáni diplomáciai nyitásból profitál, az abház vasúthoz a régió egyik legmélyebben gyökerező, megoldatlan konfliktusát kellene leküzdeni.
A fontosabb történet ezért nem az, hogy melyik vasút épül meg előbb.
Hanem az, hogy a Dél-Kaukázusra már nem csupán befagyott konfliktusok gyűjteményeként tekintenek.

Egyre inkább infrastruktúraként tekintenek rá.
És aki meghatározza, merre fussanak a vasútvonalai, az befolyásolhatja azt is, hogy gazdaságai – és végül politikája – merre orientálódjanak.
A Kaukázusért folytatott következő küzdelmet talán nem területekért, hanem a vonatok haladási irányáért vívják majd meg.