A növekvő Antarktisz rejtélye
Az antarktiszi jégtakaró évtizedek óta zsugorodik. 2003 és 2024 között évente átlagosan mintegy 140,5 milliárd tonna jeget veszített, ami jelentősen hozzájárult a globális tengerszint emelkedéséhez. Aztán valami váratlan történt.
2021 júliusa és 2023 áprilisa között a műholdas megfigyelések meglepő fordulatot rögzítettek: a jégtakaró tömege körülbelül 695 milliárd tonnával nőtt. Ez volt a legnagyobb 22 hónapos tömegnövekedés a gravitációs műholdas mérések közel két évtizedes történetében. Kelet-Antarktiszon a hófelhalmozódás mértéke valójában meghaladta a Nyugat-Antarktiszon zajló folyamatos jégveszteséget, ami a kontinens szintű tömegvesztést közel nullára lassította.
A kérdés zavarba ejtette a tudósokat. Mi magyarázhatja ezt a hirtelen, rövid életű haladékot?
Egy távoli éghajlati kapcsolat, végre megmagyarázva
Egy nemzetközi kutatócsoport — amelyben kínai, amerikai, japán, belga és magyar tudósok vettek részt — vállalkozott a rejtély megoldására. Eredményeik, amelyeket 2026. augusztus 19-én tettek közzé a Nature folyóiratban, egy korábban figyelmen kívül hagyott éghajlati összefüggésre világítanak rá.
A válasz több ezer kilométerre, a trópusi Csendes-óceán nyugati részén rejlik. A kutatók az úgynevezett trópusi meleg medencét (tropical warm pool) — ahol a nyugati Csendes-óceán a keleti Indiai-óceánnal találkozik — azonosították a folyamat váratlan mozgatórugójaként. 2021 és 2023 között ezen a területen a tengervíz felszíni hőmérséklete tartósan melegebb maradt a szokásosnál, ami légköri események rendkívüli láncolatát indította el.
Ez a hosszan tartó melegedés nagyléptékű légköri hullámokat generált, amelyek egészen a déli félteke magas szélességi köreiig eljutottak. Elérve Kelet-Antarktiszt, ezek a hullámok átalakították a széljárást, és egy észak-déli dipól cirkulációt hoztak létre — egy olyan specifikus nyomásmintázatot, amely átirányította a nedvességszállítást. Az eredmény? A közepes szélességi fokok felől érkező nedves levegő az Indiai-óceán felől közvetlenül a Kelet-Antarktiszon található Queen Mary Land és Wilkes Land régiók felé áramlott, tartós és kivételesen intenzív havazást okozva.
A magyar hozzájárulás
A tanulmány társszerzője Topál Dániel, a magyarországi HUN‑REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa volt. A kutatás a Nature augusztus 27-i számának címlapjára is felkerült.
Topál és kollégái többféle bizonyítékot — műholdas gravitációs méréseket, jégmagokból nyert hófelhalmozódási adatokat és légköri cirkulációs modelleket — ötvöztek, hogy bebizonyítsák: ez a trópusi-antarktiszi kapcsolat nem a véletlen műve. Munkájuk segített megalapozni azt a tényt, hogy a trópusi meleg medence egyfajta távoli „szabályozóként” működik, befolyásolva a hómennyiség és a jégtömeg többéves ingadozásait Kelet-Antarktiszon.
Átmeneti haladék, nem fordulat
A tanulmány kulcsfontosságú megállapítása, hogy ez az esemény nem az éghajlatváltozás megfordulásának jele. Hasonló melegmedence-felmelegedési epizódok a megfigyelések és az éghajlati szimulációk szerint is csak körülbelül évtizedenként egyszer fordulnak elő. A 2021–2023 közötti anomáliát elsősorban a természetes éghajlati változékonyság vezérelte, nem pedig az ember okozta üvegházhatású gázok miatti felmelegedés — valójában az antropogén hatás mindössze 9 százalékát tette ki a megfigyelt hómennyiség-növekedésnek.
„Ez valószínűleg egy rövid életű jelenség” — nyilatkozta Eric Steig, a University of Washington társszerzője a sajtóközleményben. „Amikor valami megváltozik, még a tudósok számára is nagyon csábító azt gondolni, hogy 'ó, itt egy új normális állapot kezdődik', de ez az elemzés megmutatja, hogy erről szó sincs”.
A hosszú távú trend továbbra is riasztó
Miközben Kelet-Antarktisz tömege átmenetileg nőtt, a Nyugat-antarktiszi jégtakaró továbbra is riasztó ütemben veszíti a jeget, és Kelet-Antarktisz egyes kivezető gleccsereit is veszélyeztetik a meleg óceáni vizek, amelyek alulról olvasztják a selfjeget, felgyorsítva a jég áramlását a tenger felé.
„Ez az átmeneti lassulás nem fordította meg az antarktiszi jégtakaró tömegvesztésének hosszú távú trendjét” — figyelmeztetett Wang Yunhe, a tanulmány vezető szerzője, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa.
A megállapítások mindazonáltal új keretet adnak az antarktiszi jégtömeg rövid távú ingadozásainak megértéséhez, és rávilágítanak a Föld éghajlati rendszerének összetett, összefüggő természetére, ahol a trópusi óceán egy melegedő foltja egy rövid pillanatra lelassíthatja a világ legnagyobb jégtakarójának olvadását.
