New Delhi együttműködik Washingtonnal anélkül, hogy amerikai szövetségessé válna, fegyvereket és energiát vásárol Oroszországtól anélkül, hogy orosz szatellitállammá válna, részt vesz a BRICS-ben, miközben tagja a Quadnak is, és kiterjedt kereskedelmet folytat Kínával, miközben Pekinget tekinti legfőbb ázsiai stratégiai versenytársának.
Az orosz olaj most ezt a kényes egyensúlyozást több milliárd dolláros gazdasági tesztté változtatta.
Nirmala Sitharaman indiai pénzügyminiszter október 5-én kijelentette, hogy az új U.S.–India kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások „holtpontra” jutottak. A 2025 februárjában kezdődött egyeztetések megtorpantak, mivel Washington fokozza a nyomást azokon az országokon, amelyek továbbra is nagy mennyiségben vásárolnak orosz kőolajat.
Az ok, amiért India nem hajlandó engedni, egy rendkívüli történelmi összehasonlításban keresendő.
Az ukrajnai háború előtt Oroszország szinte jelentéktelen szereplő volt az indiai olajellátásban.
2021-ben India nyersolajimportjának mindössze 2%-a származott Oroszországból. Irak körülbelül 24%-ot, Szaúd-Arábia 16%-ot, az United States pedig nagyjából 10%-ot szállított.
Ezt követően a globális olajtérkép megváltozott.
A nyugati szankciók és az európai elfordulás arra kényszerítette Moszkvát, hogy hatalmas új piacokat keressen. Az orosz nyersolajat jelentős árengedménnyel kínálták, az indiai finomítók pedig éltek a lehetőséggel.
2023-ra már Oroszország biztosította India nyersolajimportjának csaknem 40%-át. India 2024–25-ös pénzügyi évében ez a részarány még mindig 35% körül alakult.
Kevés jelentős energetikai kapcsolat alakult át ilyen rövid idő alatt.
India nem elsősorban Moszkvának tett politikai szívességből vásárolt orosz olajat, hanem mert a gazdasági feltételek vonzóak voltak.
India az általa fogyasztott kőolaj túlnyomó többségét importálja. A nyersolajár legkisebb változása is hatással van az inflációra, a szállítási költségekre, az államháztartásra és az ország hatalmas finomítóiparára.
Az olcsó orosz nyersolaj tehát valami rendkívül értékeset kínált New Delhi számára: lehetőséget a világ legnépesebb országának energiaszámlájának csökkentésére.
A kedvezmények mértéke azonban már nem a régi.
Az orosz Urals nyersolaj az utóbbi időben sokkal közelebb került a nemzetközi referenciaárakhoz, miközben az indiai finomítók elkezdték növelni beszerzéseiket Iraktól, Kuvaittól, Szaúd-Arábiától és más termelőktől. A szeptemberi orosz szállításokat napi 1,75 millió hordóra becsülték, ami bár még mindig hatalmas mennyiség, elmarad a korábbi csúcsértékektől. Oroszország mindazonáltal továbbra is India nyersolajellátásának nagyjából egyharmadáért felel.
Washington most e függőség további csökkentését várja el.
Egy új amerikai szankciós törvény felhatalmazza Donald Trump elnököt, hogy meredek vámokat vessen ki azokra az országokra, amelyek jelentős mennyiségű orosz kőolajat vásárolnak. India egyértelmű célpont.
Ez kínos gazdasági kalkulációt eredményez.
Az Egyesült Államok India legnagyobb exportpiaca. Az amerikai fogyasztókhoz való hozzáférés létfontosságú az indiai gyártók, technológiai vállalatok és exportőrök számára.
Oroszország eközben India legnagyobb nyersolaj-beszállítójává vált.
Melyik kapcsolat az értékesebb?
New Delhi eddigi válasza az, hogy nem kellene választania.
Sitharaman bírálta a kétoldalú kereskedelmi egyensúlyhiányok vámokkal történő korrigálásának gyakorlatát, rámutatva, hogy Indiának Kínával szemben is hatalmas kereskedelmi deficitje van, mégsem követeli, hogy minden kétoldalú kapcsolat számszakilag egyensúlyban legyen.
Van ebben még egy irónia.
Európa éveken át hatalmas mennyiségben vásárolt orosz olajat és gázt, miközben szoros politikai és katonai kapcsolatokat ápolt Washingtonnal. India most azzal érvel, hogy számára is hasonló szabadságot kellene biztosítani saját energiabiztonságának érvényesítéséhez.
Washington másként látja a helyzetet. Az orosz kőolajbevételek segítik az orosz állam finanszírozását az ukrajnai háború alatt, és az amerikai tisztviselők egyre inkább úgy tekintenek a folyamatos, nagy léptékű vásárlásokra, mint amelyek aláássák a Moszkvára gyakorolt nyugati gazdasági nyomást.
India erőszakos eltérítése az orosz olajtól azonban geopolitikai kockázatokkal is jár.
Washington két évtizedet töltött azzal, hogy Indiát Kína stratégiai ellensúlyaként építse fel. New Delhi túl agresszív büntetése pontosan azt az eredményt idézheti elő, amelyet az amerikai stratégia meg akar akadályozni: szorosabb indiai együttműködést Oroszországgal és a nyugati rendszeren kívüli BRICS-intézmények nagyobb hangsúlyozását.
A vita tehát sokkal többről szól, mint nyersolajhordókról.
A kérdés az, hogy Washington elfogadja-e India stratégiai autonómiájának koncepcióját, amikor ez az autonómia közvetlenül ütközik az amerikai politikával.
India alig négy év alatt az orosz olaj marginális vásárlójából Moszkva egyik legfontosabb energiaügyi ügyfelévé vált.
E folyamat visszafordítása talán lehetséges.
De New Delhi üzenete egyre egyértelműbb:
India partnerséget akar Amerikával – nem pedig engedélyt Amerikától arra, hogy eldönthesse, hol vásárolja meg az energiát.
