Az NRK tudósítója, Zofia Paszkiewicz júliusban utazott Budapestre, miután a nyár folyamán egyeztetett Magyar sajtóstábjával. A megállapodás pontos jellege azóta kulfontosságúvá vált. Ahogy azt Paszkiewicz később tisztázta, nem egy hivatalosan rögzített, hosszú televíziós stúdióinterjúról volt szó. Az NRK állítása szerint azonban Magyar hivatala azt közölte az újságírókkal, hogy ha július 27-én vagy 28-án eljönnek a Parlamentbe, a miniszterelnök valószínűleg válaszolni tud a kérdéseikre a parlamenti ülés előtt.

Eljöttek. Magyar nem állt szóba velük.
Paszkiewicz szerint az újságírókat röviddel az ülés előtt tájékoztatták, hogy a miniszterelnök egyik nap sem ér rá. Új időpontot kértek, de nem kaptak. Ezt követően részt vettek Magyar egyik sajtótájékoztatóján, ahol beszámolójuk szerint ismét nem volt lehetőségük kérdezni. Amikor próbáltak interjút szervezni egy másik miniszterrel vagy kormányszóvivővel, végül Magyar a Facebook-oldalán üzente meg nekik: fejezzék be a kormányzati sajtóiroda hívogatását, különben egyáltalán nem kapnak időpontot.

Az NRK eredeti beszámolója ennél is tovább ment. Az újságírók elmondták, hogy a Parlamenten belül is megpróbálták megközelíteni Magyart, de sikertelenül, később pedig arra kérték őket, hogy töröljenek több másodpercnyi felvételt, amelyet az irodája előtt készítettek. Az eset azért is volt különösen meglepő, mert ugyanez a csatorna a 2024-es európai parlamenti kampány idején még nehézségek nélkül készíthetett interjút Magyarral.

Azonban ami az epizódot egyszerű hozzáférési vitából politikai üggyé emelte, az Magyar reakciója volt.
Kezdetben „tündérmesének” minősítette a norvég beszámolót, és tagadta, hogy lemondtak volna egy már megbeszélt interjút. Miután Paszkiewicz nyilvánosan felajánlotta, hogy bármikor visszatér Budapestre, amikor a miniszterelnöknek megfelel, Magyar nem élt a lehetőséggel, hogy az interjú megadásával lezárja a vitát.

Ehelyett támadásba lendült az újságíró ellen.
„Olvastam a hazugságokkal teli cikküket” – válaszolta nyilvánosan Magyar, hozzátéve, hogy ezek után nem valószínű, hogy a közeljövőben sor kerül az interjúra. Később azzal érvelt, hogy ha az újságírók nyíltan hazudnak valakiről, először be kellene ismerniük azt, és bocsánatot kellene kérniük.

Magyart megilleti az igazság abban a tekintetben, hogy az NRK-nak nem volt visszaigazolt, hagyományos stúdióinterjúja. Ezt maga a norvég újságírónő is tisztázta. Ez azonban aligha oldja fel a tágabb problémát. Az NRK folyamatos kapcsolatban állt a hivatalával, biztatták őket, hogy jöjjenek a Parlamentbe kérdezni, Budapestre utaztak, nem jutottak be, nem kaptak alternatív időpontot, és saját bevallásuk szerint még arról is lebeszélték őket, hogy tovább keressék a kormányzati sajtóosztályt.

Ez a különbségtétel azért lényeges, mert a teljes beszámoló hazugságnak bélyegzése azzal a kockázattal jár, hogy a részletekről szóló vitát az újságíró hitelessége elleni támadás váltja fel.
Az ügy pedig azért válik egyre jelentősebbé, mert már nem tűnik teljesen egyedi esetnek.

Magyar és a Tisza párt az Orbán-kormányt ért évekig tartó bírálatok után a politika és a média közötti kapcsolat megújításának ígéretével került hatalomra. Mégis, alig néhány hónappal a választások után, egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy az újságírók a gyakorlatban mennyire férnek hozzá a politikusokhoz. Ezen a héten a Partizán — az a független csatorna, amelynek 2024-es interjúja óriási szerepet játszott Magyar politikai áttörésében — maga is elutasítást kapott a parlamenti belépésre.

Magyar azt állítja, semmi köze nem volt ehhez a döntéshez, és nyilvánosan kijelentette, hogy nem ért vele egyet.
De a politikai probléma túlmutat azon, hogy ki hozott meg egy konkrét parlamenti akkreditációs döntést.

Egy kormány nem ígérheti hitelesen a sajtószabadság új kultúráját, ha a miniszterek és képviselők elérhetetlenné válnak, amint a számonkérés kényelmetlenné válik. Az sem elegendő, ha a kommunikáció Facebook-posztokra, kontrollált megjelenésekre és válogatott interjúkra korlátozódik. Az újságírás pontosan ott kezdődik, ahol a politikusok elveszítik az ellenőrzést a kérdések felett.

A legaggasztóbb egy kibontakozó retorikai minta: a kritikákra egyre gyakrabban nem érdemi válasz érkezik, hanem a kritika megfogalmazóinak tisztességét vonják kétségbe.
Ellenzéki politikusként az újságírók támadása hatékony kampánytaktika lehet. Miniszterelnökként ez másképp fest. A kormányfő intézményi hatalommal rendelkezik, hatalmas kommunikációs apparátust irányít, és demokratikus kötelessége tolerálni a kitartó, kényelmetlen és olykor bosszantó kérdéseket is.

A norvég epizód tehát sokkal többről szól, mint egy lemondott — vagy pontosabban soha véglegesen meg nem erősített — interjúról.
Az NRK még a kaput is nyitva hagyta. Paszkiewicz nyilvánosan kijelentette, hogy ha félreértés történt, a műsorszolgáltató szívesen visszatér Budapestre, hogy interjút készítsen Magyarral.

A legegyszerűbb módja annak, hogy a magyar miniszterelnök bebizonyítsa, a norvég újságírók félreértették a sajtóhoz való viszonyát, rendkívül kézenfekvő lenne:
Adja meg nekik az interjút.
A hazugozásuk helyette egészen más üzenetet hordoz.