Egy apró, foltos bolíviai macska átírta az emlősök családfájának egyik ágát. A tudósok hivatalosan is leírták a Leopardus tilcayo-t, az Andok keleti részének Yungas köderdeiből származó kis vadmacskát, így ez az első olyan élő macskafaj, amelyet több mint 100 éve újonnan azonosított a tudomány. A legutóbbi hasonló eset az uruguayi pampamacska, a Leopardus fasciatus volt, amelyet 1923-ban írtak le.
Az állatot nem egy felfedezetlen dzsungelbe indított expedíció során találták meg. A helyiek generációk óta ismerték, és „tilcayo” néven emlegették. Az új faj azonosítását segítő egyik példány még körülbelül egy évet töltött egy háztartásban, miután kiscicaként találtak rá egy erdei út mellett. Amikor világossá vált, hogy ez nem házi macska, a Coroico közelében található Senda Verde vadrezervátumba vitték.
Ott figyelt fel a Tigrino néven ismert hímre Paola Nogales-Ascarrunz bolíviai biológus. Az állat hasonlított Dél-Amerika kis foltos „tigrismacskáira”, de valami mégis másnak tűnt. Tigrino mindössze 45 centiméter hosszú és nagyjából 1,4 kilogrammot nyom – kevesebbet, mint sok házi macska –, világosbarna szőrzete, sötét rozettái és lekerekített fülei vannak.
A genetika a gyanút felfedezéssé változtatta. Egy nemzetközi csapat 38, a dél-amerikai Leopardus nemzetségbe tartozó macska teljes genomját elemezte. Huszonhat a vitatott tigrismacska-komplexum különböző populációit képviselte, míg nyolc genom múzeumi példányokból származott. A modern DNS és a „múzeum-omika” (museomics) ezen kombinációja lehetővé tette a kutatók számára, hogy összehasonlítsák az élő macskákat a történelmi anyagokkal.
Az eredmény jóval több volt egyetlen szokatlan bolíviai macskánál. Amit sokáig egyetlen elterjedt tigrismacska-faj változataiként kezeltek, az valójában öt genetikailag elkülönülő fajból állt. A bolíviai Yungas populáció saját evolúciós vonalat alkotott, és a Leopardus tilcayo nevet kapta. A kutatók becslése szerint körülbelül 1,4 millió évvel ezelőtt vált el rokonaitól. Ugyanez a tanulmány egy új perui alfajt is leírt, a Leopardus tigrinus antisuyo-t.
A lelet megmutatja, mennyi biológiai sokféleség maradhat rejtve még az ismert emlősök körében is. A tigrismacskák kicsik, rejtőzködő életmódot folytatnak, főként éjszakai állatok, és a különböző régiókban gyakran rendkívül hasonlónak tűnnek. A főként külső megjelenésen alapuló osztályozás nehezen tudta megkülönböztetni azokat a populációkat, amelyek százezer éven át külön fejlődtek.
A természetvédelmi következmények még fontosabbak lehetnek. Ha a korábban egyetlen elterjedt fajként kezelt populációk valójában több, sokkal kisebb elterjedési területű fajt alkotnak, akkor mindegyikük sérülékenyebb lehet a feltételezettnél. A L. tilcayo jelenlétét jelenleg csak a bolíviai Yungas-vidéken, az Andok keleti részén húzódó párás hegyi erdőövben erősítették meg. Az élőhelyet az erdőirtás, a mezőgazdaság, a tüzek és az aranybányászat veszélyezteti; az eredményeket benyújtották a jövőbeli IUCN-értékeléshez.
Van a történetben egy jelentős irónia is. A tudomány új fajként emlegeti a Leopardus tilcayo-t, de a mellette élő emberek számára ez nem újdonság. Tudományos neve megőrzi a helyi „tilcayo” szót, elismerve azt a tudást, amely már jóval azelőtt létezett, hogy a genomszekvenálás megerősítette volna a különbséget. A felfedezés több mint egy újabb név a zoológiai katalógusban. Megmutatja, hogyan képes a genetika, a múzeumi gyűjtemények és a helyi tudás együttesen feltárni a szem előtt rejtőző fajokat – olykor éppen akkor, amikor élőhelyük már nagy nyomás alatt áll.
Több mint egy évszázadnyi szünet után, amikor nem írtak le új élő macskafajt, a macskafélék családfája ismét gyarapodott. Remélhetőleg a tilcayo-t sikerül megvédeni, mielőtt a tudósok rájönnének, valójában mennyire ritka.
